Újra megnyitják a városi strandot Zalaegerszegen

Augusztus elején ismét megnyitják Zalaegerszegen a városi strandot - jelentette be a zalai megyeszékhely polgármestere szerdán a helyszínen, sajtótájékoztatón.

Reklám

 

Balaicz Zoltán azt mondta: a városvezetés rossz döntést hozott 2011-ben, amikor bezáratta a város szívében található a létesítményt. Hozzáfűzte, hogy az újranyitással, a kedvező árakkal elsősorban a nehezebb szociális helyzetben élő zalaegerszegi polgároknak, kisgyermekes családoknak szeretnének segíteni. Az augusztusi nyitáshoz a szabad strand területén már javában folynak a munkálatok: mintegy 210 négyzetméteres pancsolómedencét, kültéri zuhanyzókat, öltözőket, napvitorlás árnyékolót építenek ki, és új vizesblokkot alakítanak ki, amelyet a mozgássérültek is igénybe tudnak venni.
A strand szimbólumának számító Vizafogó kútszobrot, Boldogfai Farkas Sándor alkotását a pancsoló közelében helyezik majd el.
Balaicz Zoltán szólt arról is, hogy a kivitelező Szabau Invest Kft.-vel 113,3 millió forintos szerződést kötött a város.


Kiemelte: zalaegerszegi polgárok, civil szervezetek, egyesületek is felajánlották, hogy segítenek a strand újranyitásában, ezért július 30-án közösségi akciót tartanak. Az önkéntesek a füvesítésben, a faültetésben, a tereprendezésben segítenek majd, részt vesznek a játszóeszközök kiépítésében, a strandfoci- és a röplabdapályák kialakításában, valamint a nyári öltözőépület festésében.


Bánhegyi Péter, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a nyár utolsó hónapjában próbaüzemben működik a városi strand. A teljes körű szolgáltatást az idén még nem tudják prezentálni, ezért türelmet kérnek a lakosságtól. Ugyanakkor a fedett uszoda - a korábbi évekkel ellentétben - idén augusztusban is nyitva tart.  


A kormányhatározat szerint mintegy 3 milliárd forint állami támogatással új, feszített víztükrű, tízpályás, 50 méteres fedett uszoda épül tanmedencével Zalaegerszegen.


Az új fedett uszoda tervezési munkái megkezdődtek, a látványtervek már elkészültek, a zalaegerszegi projekt támogatásáról várhatóan szeptemberben döntenek.

(MTI)

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média