Gyógyfürdőbe mennek a SZÉP-kártyások

SZÉP-kártya strandbelépőEgyre nagyobb az érdeklődés a gyógyfürdők iránt. Júliustól SZÉP-kártyával is vásárolható strandbelépő, amely tovább fokozza az érdeklődést a gyógyfürdők iránt.

Reklám


Kiderült, hogy a munkáltatók tavaly 72 milliárd forintot juttattak mintegy 900 ezer munkavállalónak a Széchenyi Pihenőkártyákon keresztül. Idén még többen mehetnek gyógyfürdőbe, ugyanis 2013 első négy hónapjában a kártyákra feltöltött összeg 25 százalékkal nőtt 2012 hasonló időszakához képest.


A júliusi változtatásoknak köszönhetően a strandbelépő bármelyik zsebből fizethető, így többeknek van lehetősége arra, hogy a nyári szabadság alatt is gyógyfürdőben töltődjön fel.


Magyarországon egyébként 38 gyógyfürdő működik, köztük több a nyugat-dunántúli régióban. A gyógyfürdőben nem csak a hagyományos értelembe vett strandolásra van lehetőség, hanem a gyógyvíz kínálta lehetőségek kihasználására és más wellness kezelések kipróbálására is.



Itt is vásárolhat strandbelépőt SZÉP-kártyával


Korábban írtuk, hogy SZÉP-kártyával nem csak strandbelépőt fizethet, itt megnézheti, milyen gyógyfürdős, wellness kezelés fedezhető a kártyára feltöltött összegből.

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média