Így fürdőztünk, strandoltunk a nyáron

Nem csak a téli időszakban keresettek a fedett fürdők, hanem nyáron is egyre többen választják kikapcsolódásuk helyszínéül ezeket a komplexumokat.

Reklám



A Magyar Fürdőszövetség közlése szerint várakozáson felül alakult a hazai fürdők első féléve. A folytatás azonban már nem volt túl jó. Leginkább a fedett fürdők tudták csak tartani az irányokat.


Számos strandon a nyár második felében jellemző esős időnek köszönhetően csökkent a forgalom, így összességében nagyjából a tavalyihoz hasonló év várható a vendégszám vonatkozásában. A szakemberek az egy évvel ezelőttinél jobb eredményre számítottak. Mégis úgy tűnik, a várakozások alatt marad a forgalom.


Az év jól indult, a fürdők többsége az év első felében 3-5 százalék közötti forgalomnövekedésről számolt be. Viszont a nyár közepétől tapasztalható nem túl jó időjárás miatt csökkent a látogatószám. Főként a strandok érezték ezt meg, a fedett térrel rendelkező fürdők tudtak csak alternatívát kínálni a fürdőzőknek.
Leginkább azok a wellness-, gyógy- és strandfürdők jöttek ki nyertesként, ahol nagyobb kapacitású belső medencék is találhatók. Így váratlan rossz idő esetén is nagy tömegek tudtak kikapcsolódni hidegtől, széltől, esőtől védett helyen.


Az előrejelzések szerint még lehet strandolásra alkalmas idő, de a szeszélyes időjárás miatt továbbra is tanácsos olyan célpontot választani, ahol lehetőség van fedett helyen is strandolni. Klikk a részletekért! Hétvégétől 30 fokos meleg várható. Fürdőzz egy utolsót a nyáron!

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média