Kiemelkedő vendégforgalom - szeretnek a vendégek a büki gyógyfürdőben

Kiemelkedő vendégforgalommal zárta a tavalyi évet a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum. 2012-ben összesen 862 ezer 322 belépőt értékesített a társaság.

Reklám

 


Ez azt jelenti, hogy tavaly 40 ezerrel több vendég élvezete egyebek mellett a gyógyfürdőt, a strandfürdőt, az élményfürdőt, azaz a büki fürdő szolgáltatásait. A magas vendégszámnak köszönhetően a bevételi oldal is kimagasló - több mint nettó 1,6 milliárd forint.


A fürdő a fejlesztéseket tovább folytatja. A bővítések, felújítások között szerepelnek meglévő épületek rekonstrukciós munkálatai, energetikai és vízbázis-védelmi fejlesztések és természetesen attrakciófejlesztést célzó beruházások is.


A fürdő szaunavilága is egyre népszerűbb. A hagyományos wellness szolgáltatások mellett egyre több vendég választja a szaunázás élményét is. Nemrég köszöntötték a szaunavilágban az 50 ezredik látogatót.


Ahogy arról beszámoltunk, többször tartottak már itt Szauna Szeánsz Oscar versenyeket - az erről készült videó itt tekinthető meg.


A folyamatosan fejlődő gyógy- és élménycentrum országos szinten is kiemelkedő teljesítménnyel büszkélkedhet. Budapest mellett hazánk három leglátogatottabb fürdővárosa (Hévíz, Hajdúszoboszló, Bükfürdő) között szerepel.


A közöltek szerint a külföldi vendégek körében is népszerű fürdő belföldi forgalma a SZÉP-kártya kapcsán az idei évben várhatóan tovább fog erősödni.

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média