Ezentúl gyógyfürdő- és strandbelépő vásárlásra is használható a SZÉP Kártya

SZÉP -kártya gyógyfürdőEzentúl a gyógyfürdő- és strandbelépő vásárlásra is használható a SZÉP Kártya. Július 1-től mindhárom zsebéről fizethető a gyógyfürdő belépő is.

Reklám

A felhasználási kör bővítéséről nemrég döntött a Kormány. Közölték, hogy július elsejétől nagyobb lesz a SZÉP Kártya zsebei között az átjárhatóság: már nem csak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet mindhárom zsebről fizetni.


A bővítést a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezte a Nemzetgazdasági Minisztériumnál. Tájékoztattak, hogy az utóbbi években megvalósult fürdőfejlesztések fenntarthatósága érdekében, valamint népegészségügyi szempontból is fontos, hogy a SZÉP Kártyát minél többen használják fürdőlátogatásra, ezért a Kormány a szakmai szövetség javaslatát elfogadta.



A SZÉP kártyán elhelyezett összeg az alábbi tevékenységek fizetésére is használható:

  • a szálláshelyen igénybe vehető összes szolgáltatást ki lehet fizetni a SZÉP Kártya első alszámlájáról, nem csak a szálláshely szolgáltatást
  • gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet a SZÉP Kártya mindhárom zsebéről fizetni
  • szabadidős sportrendezvények (pl. futóversenyek) nevezési díját is ki lehet egyenlíteni SZÉP Kártyával


A belépődíjakról itt tájékozódhat - tovább a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum oldalára

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média