Átadták az első fürdővédjegyet

A budapesti Rudas Gyógyfürdő és Uszoda kapta meg elsőként azt a fürdővédjegyet, amit 12 minősített fürdő 21 szolgáltatóegysége közül érdemelt ki.

Reklám

A védjegyet szimbolizáló táblát Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója vette át a fürdő éttermében rendezett ünnepélyes védjegyátadáson Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkártól és Czeglédi Gyulától, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnökétől.

A Rudas tavaly szeptemberben átadott egymilliárd forintos fejlesztésével érdemelte ki a legmagasabb ötcsillagos fokozatot a fürdők nemzeti tanúsító védjegyrendszerében.

Szőke László, a védjegy átvételekor kiemelte: a fekvése mellett a gyógyfürdő különlegessége, hogy három építészeti stílus, három kor keveredik benne. A 16. századi török fürdő részt ismerik a legtöbben, a 19. századi uszoda részét még Ybl Miklós kezdte tervezni, ezek a 21. századi résszel együtt szerves egységet alkotnak. Emlékeztetett, hogy a felújított Rudas fürdőt 2014 szeptemberben adták át, amivel a város egyik ékköve lett.

Az állami védjegyrendszerbe illeszkedő új fürdő-védjegy a Fürdőszövetség korábbi minősítési rendszerének a továbbfejlesztése. A védjegyoltalomból adódó jogokat a nemzetgazdasági miniszter gyakorolja, a védjegy működtetése a már meglévő turisztikai védjegyekhez hasonlóan az érintett szakmai szervezettel, a Magyar Fürdőszövetséggel közösen történik.

A minősítési rendszer a fürdő üzemeltetés szakmai szempontjai mellett turisztikai kritériumokat is vizsgál, támpontot adva a fürdők kínálatában való eligazodáshoz. Egyrészt megkülönbözteti az uszodákat, a gyógy-, a wellness, az élmény- és a strandfürdőket egymástól, másrészt a szolgáltatás színvonaláról is képet ad a vendégek számára. Valamennyi szolgáltatási kategóriában 1-5 csillagos minősítést lehet megcélozni attól függően, hány pontot ér el a tanúsítás során az adott létesítmény.

A természetes gyógytényezőkön (gyógyvíz, gyógyiszap, mofetta, gyógybarlang) alapuló egészségturizmus az ország egyedi, nemzetközi viszonylatban is versenyképes terméke, a gyógyfürdők szolgáltatásai e kínálat meghatározó alappillérét jelentik.

Az Országos Tisztiorvosi Hivatal adatai szerint 86 létesítmény rendelkezik gyógyfürdő minősítéssel. A turisztikai szempontból is jelentős 201 magyarországi fürdő látogatószáma a fürdőszövetség becslése szerint 2013-ban 31,1 millió fő volt, mely 2014-ben 3%-ot meghaladó mértékben emelkedett. A hazai fürdőinket felkeresők közül 1,97 millió külföldi gyógy- és egészségturista volt. Ez utóbbiak költései a külföldiek összes költésének 14,1 százalékát teszik ki. Részben a SZÉP Kártyának, részben a nagyszabású fejlesztéseknek köszönhetően a fürdők belföldi vendégköre is jelentősen nőtt az elmúlt években.

Az új védjegy célja, hogy ösztönözze a szolgáltatási színvonal általános emelkedését, fokozva a fürdők versenyképességét.  Bízunk benne, hogy a szolgáltatók közül is mind többen felismerik, hogy az ellenőrzött minőségi színvonal a piacon gyorsan megtérülő érték, és egyre többen önkéntesen csatlakoznak majd a fürdők új védjegyrendszeréhez ‒ hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média