Csontritkulás kezelése gyógyfürdőben! Ezt érdemes tudni

A magyar lakosság nagy részét érinti, körülbelül egymillió ember küzd a csontritkulással. A gyógyításában, kezelésében a gyógyvíz hatásos!

Reklám



Nem is érdemes mással kezdeni a bejegyzést, minthogy legfontosabb a szűrés. A csontritkulás tüneteit ugyanis csak akkor jelentkeznek, ha már jelentősen csökkent a csonttömeg. Gyengébb tünetek, ha a fáj a hát vagy a derék, súlyosabb esetben pedig kis erőbehatásra eltörnek a csontok. Leginkább a nőket veszélyezteti a betegség, főként a változó kor környékén. A menopauzán átesett hölgyek közül minden harmadiknál megtalálható a probléma.



Nem szabad félvárról venni a jeleket, előrehaladott esetekben csigolyák is megrepedhetnek, eltörhetnek. Érdemes emiatt időt fordítani a megelőzésre.


Válasszunk kalciumban gazdag ételeket, ügyeljünk a megfelelő D-vitamin bevitelre és csökkentsük az alkoholfogyasztást, a dohányzást. Ezek mellett gyógyfürdőben is kezelhetjük a tüneteinket, és a megelőzésben szintúgy eredmények érhetők el.


A büki gyógyvízről olvashatjuk, hogy az egyedi összetételű - alkáli-hidrogénkarbonátos, magas kalcium-, magnézium- és fluortartalmú - gyógyvíz nemzetközi összehasonlításban is rendkívül magas ásványi anyag tartalommal rendelkezik, így egyedülállóan kedvező hatást fejt ki a szervezetre. A nátrium-klorid gyulladáscsökkentő hatású, a kalcium, a fluor a csont anyagcseréjében játszik fontos szerepet, a magnézium az izomműködésre hat pozitívan, a szén-dioxid pedig a keringést javítja.


Kiválóan alkalmas szinte valamennyi mozgásszervi betegség kezelésére, hatékonyan alkalmazható: meszesedés (spondylosis), porckopás (arthrosis), csontritkulás (osteoporosis), discopathia, lumbágó, Bechterew-kór, krónikus ízületi gyulladás, köszvény, lágyrész reumatizmus, ortopédiai és idegsebészeti műtétek utáni rehabilitáció, baleseti utókezelés, krónikus nőgyógyászati és urológiai gyulladások, krónikus gyomorhurut, fekélybetegség, emésztési zavarok esetén.

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média