Több fürdőben is felhasználható a kedvezmény

Személyenként 20 ezer forint értékben válthattak fürdőbelépőt az Erzsébet-program fürdőpályázatán regisztrált nyugdíjasok.

Reklám


A kedvezményezettek hatvan gyógyfürdő közül választhatnak. Fontos, hogy több fürdő is kombinálható. Így akár az ország más pontjáról például Bükfürdőre érkező nyugdíjasok is kihasználhatják a lehetőséget. A fürdőző egyenlegének állását az Erzsébet-kártya rögzíti.


Vancsura Miklós, a Magyra Fürdőszövetség ügyvezető elnöke szerint jó kezdeményezés a program. Elmondta: a fürdőknek üzletpolitikai szempontból minden olyan lehetőség hasznos, amely a belépők tömeges értékesítésének lehetőségére irányul, mivel magas – a vendégszámtól független – állandó költséggel dolgoznak. A nyugdíjas forgalom generálása azért is előnyös a fürdőknek, mert ez a vendégkör nem csúcsidőben, hétvégén, hanem az alacsony kihasználtságú napszakokban veszi igénybe a létesítményt. Nem véletlenül hirdetett már eddig is sok fürdő nyugdíjas napot, amikor az eleve kedvezményes nyugdíjas belépőre további 50 százalék engedményt nyújtott – olvashatók a turizmus.com oldalon Vancsura Miklós szavai.


Számos fürdőben más kedvezményeket is kínálnak a nyugdíjasoknak az Erzsébet-program keretében igényelt belépők mellé. Ezekről érdemes tájékozódni!


Vancsura Miklós szavai szerint nem lebecsülendő a pályázat társadalmi hasznossága sem, hiszen pont a legveszélyeztetettebb, a betegségek által leginkább érintett korosztályt célozza meg. A természetes gyógymódok, így a gyógyvíz kiválthatja a gyógyszerek egy részét, ami nemzetgazdasági szinten jelentős költségmegtakarítást eredményezhet.

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média