Hűsítő sör a medence partján - ez az, ami minden férfi álma

A bükfürdői sör kimondottan kelendő a nyáron, az itt üzemelő csaposok tudják, mire vágyik a férfiember. Szakértelem kell az igazi sör csapolásához is, ezt nem vitatja senki.

Reklám

Ezért döntöttek úgy a helyi "sörösök", hogy a British Beer & Pub Association (Brit Sör- és Kocsmaszövetség) útmutatásait hívják segítségül a vendégek kiszolgálásakor.
Bükfürdőn nemrég indítottak kampányt a sörfogyasztás megreformálása érdekében. A fürdőre a magyar turisták mellett sörkedvelő nemzetek tagjai is érkeznek. A Magyar Turizmus Zrt. szakembere által nemrég tartott előadáson is elhangzott, hogy a cseh turisták száma igencsak megnőtt. Továbbá jelen vannak a nagy sörivó hírében álló németek is. A magyar urak sem lógnak ki a sorból, bizony a legtöbb férfi itthon is szereti a medence partján az aranysárga nedűvel hűsíteni magát.
Úgy néz ki, a csaposok erőfeszítését siker koronázta, ugyanis 15-20 százalékkal nőtt a Bükfürdőn sört fogyasztók száma. A helyi vendéglátósok mielőtt nekiláttak volna a szemléletformálásnak, a Brit Sör- és Kocsmaszövetség statisztikáját is megtanulmányozták. Ebből kiderült, hogy oda kell figyelni a sörös nemzetekre. A lehető legjobb kiszolgálást kell nyújtani a fürdőben ezen a téren is. A csehek ugyanis évente 160 liternél több sört isznak. A németek kicsit kevesebbet, 115 liter körül fogyasztanak. A német ajkúak a bükfürdői vendégek 65 százalékát teszik ki, de egyre több cseh és orosz vendég érkezik a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrumba.


A sörfogyasztás mennyisége nagyban függ az aktuális sporteseményektől is. A labdarúgó Eb után az olimpia eseményei is követhetők Bükfürdőn, természetesen hűsítő sörök társaságában. Urak! Tehát a büki gyógyfürdőben minden vágyuk teljesül!

Reklám

Minden jog fenntartva © 2012 Spamagazin - Készítette: Burkon Média